2015/02/13

A tisztaságról részletesen - A mosakodás 1.

"A tisztaság a hit fele." - mondta Mohamed próféta (szallalahu alejhi wa szellem).

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy az imádkozás egyik feltétele a teljes tisztaság. Mit is jelent ez?

A teljes tisztaság az egész test tisztaságát, a viselt ruhák tisztaságát és az ima helyének tisztaságát együttesen jelenti. A viselt ruhák és a hely tisztaságáról már előzőleg írtam. A test pedig akkor számít tisztának az iszlám szerint, amikor 2 eseménytől megtisztult: 1. a vizelettől és a széklettől, 2. a házasélettől, magömléstől. Megtisztulni pedig mosakodással és fürdéssel lehet. Mindegyiknek meg vannak a kritériumai. Ezek következnek most.

Milyen vizet használhatunk a tisztálkodáshoz? 
Olyan vizet, amit adalék vagy változtatás nélkül, a jellemzői alapján víznek lehet nevezni. Ezek a következők lehetnek:
- esővíz
- hó
- jégeső
- tenger vize
- folyók vize
- kutak vize
- források vize
- Zamzam forrásának vize

A tengervízzel kapcsolatban maradt fenn az alábbi hagyomány:
Abu Hurejra számolt be arról, hogy egy férfi megkérdezte Allah Küldöttét (béke legyen vele): "Óh, Allah Küldötte, a tengeren hajózunk és csak kevés vizet viszünk magunkkal. Ha mosakodásra használjuk, szomjan maradunk. Használhatunk tengervizet mosakodáshoz?" Allah Küldötte (béke legyen vele) így felelt: "A tenger vize tiszta, és halottjai (állatai) megengedettek (azaz ehetőek, mindenféle előírt vágás nélkül)."  (Abu Dawud, ibn Mádzsa, Tirmidhi)

Továbbá lehet tisztálkodni minden olyan vízzel, mely hosszú ideig egy helyben állva módosult, például a hely miatt, ahol található vagy olyan anyaggal keveredett, amelyet teljesen nem lehet eltávolítani belőle. Ilyen lehet például, ha algával vagy falevelekkel keveredett. Az ilyen típusú vízben fürödni nem szabad, de tisztálkodáshoz kivenni belőle szabad.

Az olyan víz, amely tisztátalan anyagokkal keveredett, tehát megváltozott a víz íze, színe vagy illata, tisztálkodásra már nem használható és a vizet tisztátalannak tekintjük.

Akkor most beszéljünk a mosakodásról részletesen, amit arabul "wudu"-nak mondunk.

A mosakodás tehát az imádkozás egyik feltétele, az imádkozás kulcsa, nélküle érvénytelen az ima.
Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Amikor a muszlim vagy a hívő szolga mosakodik, és megmossa az arcát, minden bűn, amire a szemével nézett, lemosódik a vízzel vagy az utolsó csepp vízzel. Amikor megmossa a kezét, minden bűn, amit a kezével elkövetett, lemosódik a vízzel vagy az utolsó csepp vízzel. És amikor megmossa a lábát, minden bűn, amely felé haladt, lemosódik a vízzel vagy az utolsó csepp vízzel, amíg meg nem tisztul minden bűnétől." (Muszlim)

A mosakodás mikéntjéről és helyes sorrendjéről készítettem egy képet, amit innen tudtok letölteni. Érdemes nyomtatás után laminálni, akár a fürdőszobába is kitenni a gyerekeknek, amíg megtanulják.


Természetesen - mint minden cselekedetünket - ezt is "Biszmilleh"-vel (Isten nevében) kezdjük. Először megmossuk mindkét kézfejünket csuklóig 3x. Kiöblítjük a szánkat 3x. Majd az orrunkat is kiöblítjük úgy, hogy vizet szívunk fel, majd kifújjuk (szintén 3x). Ezután megmossuk az arcunkat 2 kézzel homloktól lefelé állig és fültől-fülig 3x. Most következnek a karok. Először a jobb karunkat mossuk meg az ujjbegyektől a könyökünkig 3x, majd ugyanígy megismételjük a bal karunkon is 3x. Ezután áttöröljük nedves kézzel a hajunkat és a mutatóujjunkkal a fülünk belsejét, hüvelykujjunkkal a fül mögötti területet és a fül külső részét, mindezt elég 1x elvégeznünk. Végül megmossuk mindkét lábfejünket bokáig, a jobb lábunkkal kezdve 3x. Különösen figyeljünk oda, hogy a lábujjak közötti részeket is megmossuk!
Fontos megjegyezni, hogy a mosakodás lépéseit folyamatosan kell végezni egymás után és nem szabad sokáig várni két testrész mosása között.

A mosakodás befejeztével pedig mondjuk el azt a fohászt, amit a Próféta (béke legyen vele) tanított nekünk. 2 képet is készítettem ezzel kapcsolatban, kinek melyik tetszik jobban. Innen és innen tudjátok letölteni őket.


A mosakodásnál ajánlatos figyelembe venni a következőket:

1. A Próféta (béke legyen vele) előszeretettel használta a sziwákot, amely az egészséges szájhigiénia fenntartásához nélkülözhetetlen eszköz volt abban az időben. A sziwák egy olyan természetes fogkefe szubhanAllah, amely egy cserje szárából áll. A szár végét lekaparták, majd szétrágták, így kefeszerűvé vált. Ezzel tisztították a fogaikat, masszírozták az ínyüket. Ez a növény annyira csodálatos, hogy egy külön bejegyzést megér inshaAllah. Nagyon sok kedvező hatása van azon kívül, hogy erősíti a fogakat és az ínyt és frissíti a leheletet.
A sziwak napjainkban is kapható és ajánlatos a használata a nap bármely szakában.
Mindez számunkra nem csak azt jelenti, hogy a Próféta (béke legyen vele) mintájára mi is használjunk sziwakot, hanem azt is, hogy az iszlámban mennyire fontos a megfelelő szájhigiénia, tehát rendszeresen ápolnunk kell a fogainkat is.
A Próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Ha nem okoznék nehézséget a közösségemnek, akkor megparancsoltam volna nekik a sziwák használatát minden ima előtt." (Bukhari, Muszlim)
Tehát, ha módunk van rá, a mosakodás (wudu) mellé iktassuk be a fogmosást is.

2. A karok és a lábfejek megmosásánál ügyeljünk arra, hogy a víz érje a könyökök és a bokák feletti részt is. Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Az én közösségem úgy jön az Ítélet Napján, hogy fehér a homlokuk és a végtagjaik a mosakodás nyomaitól. Aki hosszúra tudja nyújtani ezt, akkor tegye meg." (Bukhari, Muszlim)

3. Az ujjak közötti részeket is meg kell mosni mind a kézen, mind a lábon.

4. Fontos, hogy a vízzel takarékoskodnunk kell, tehát nem szabad pazarolni a vizet!


5. Ajánlatos a mosakodás után 2 rakát imádkozni, hiszen Allah megbocsátja általa a bűneinket.
Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Ha valaki úgy mosakodik, ahogy én és utána 2 rakát imádkozik úgy, hogy imádkozás közben nem kalandozik el a gondolata, akkor annak megbocsáttatnak a már elkövetett bűnei." (Bukhari)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése